Hova küldik szolgálni gyenge látással
A palánták példázata
A páter nem abban a sírkertben feküdt, ahol az élők hitték. A páter még darab ideig éldegélt halála után, mert volt még néhány elintézni való dolga a lengyel határszélen, ahol kóborló korában azelőtt gyakrabban megfordult. A páter maga helyett egy vándorszínészt temettetett el a kolostor kriptájában.
Egy alkalommal, amikor Ferenc visszatért az imádságból, Masseo testvér— ő mesélte így később a testvérek körében — megkérdezte tőle: ,Miért neked? Miért neked?
A színész aznap este érkezett gyalogszerrel dél felől, és nem bírta már tovább a hófúvást, amely szemközt fújt. Hiába kopogtatott a bezárt ajtókon, hogy előadhassa tudományát tudott néhány táncot, néhány dalt, galandot húzott a torkából, és lenyelt egy rozsdás kardota polgárok már megeresztették derékszíjukat, laposat pislantottak a pohos kancsó és parázsszemű kályha mellől azokra a nőnemű lényekre, akiknek papucsa néha végigcsoszogott a padlón; a kisasszonyok a délutáni nap hályogos szeme láttára lenyírtak göndörödő hajukból, hogy abból estére láncot vagy gyűrűt fonjanak a kályha mitológiai világkép kuckóban a vitéz számára, aki reggel indul a zászló alatt a király táborába — a vándorszínész tehát hiába erőltette rekedt hangját az ablakok alatt is, egy sem nyílott meg, hogy kolbászt vessen ki belőle egy kéz az énekesnek.
Ó, ezek a kezek, ezek a kolbászvető, jótékony kezek egykor, míg a színész fiatal volt, éppen úgy dörzsölgették a férfiak ujjait, mint sodorgatják a hajszálakat, amelyek fésűjükben maradnak. A város utolsó házához is elérkezett a színész, amely házban éppen akkor fogta meg az öregasszony a bolhát, amely egész nap nyugtalanította, hogy még a litánián is le kellett hajolnia vastag harisnyájához. Itt a komédiás felsóhajtott — Bár találnék egy üres koporsót, ahol meghúzódhatnám a hófúvás elől!
Csak ezt várta a pap. Mert az egynapos halottak még nem távolodtak el annyira az emberektől, hogy bizonyos szívességet meg ne tehetnének.
A pap tehát nyomban átengedte koporsóját a színésznek — ő maga pedig ezen az éjszakán útra kelt, hogy elvégezze tennivalóit a lengyel határszélen. A színész nem csodálkozott, midőn a legközelebbi évfordulón templomi zászlók alatt ájtatos gyülekezet közeledett sírjához, nyomorékká senyvedt öregemberek akik bezzeg másképpen vitték a lábukat, amíg vinni tudtákfolyós szemű öregasszonyok akik bizony nem sírtak, amikor idegen katonák roptak újszerű táncokat a piacon hova küldik szolgálni gyenge látással kézzel megérintgették a követ fejénél — a színész magában azt gondolta, hogy ezek az emberek az ő tisztelői, akik valamikor táncolni vagy hova küldik szolgálni gyenge látással látták.
A pap pedig mendegélt tovább a maga útján, mert tennivalója volt, mint általában a férfiaknak, akik életükben sok földet bejártak, sokféle poharat kiürítettek, és sok asszonyi szeszéllyel megismerkedtek — mert abban az időben a papok is derekukra csavarták a csuhát, amikor lóra ültek. Elég az hozzá, hogy a szentpap halála utáni dolgairól hallgat a krónika — szolgalegény volt tán egy parasztleheletű özvegy asszonynál, vagy a muzsikusok bandájában ütögette a dobot, amely muzsikusok lakodalomról lakodalomra járnak, és megismerkednek a tartomány minden valamirevaló asszonybokájával — a szentember másodszor egy vásári verekedésben halt meg, ahol igen rossz helyen találta egy nagy bot.
Eltemették a többi verekedőkkel a temető árkában, a hóhér házának közelében, a kóborló kutyákat nem riasztotta el senki, mikor kaparták a földet, és így évekig volt a szent hálótársa egy csúf, vörös szőrű eb, amely rútsága és betegsége miatt már csak azokkal a magzatokkal táplálkozhatott, amely magzatokat éjszaka a bástyákról a sáncárokba vetnek nagykendőjük alól a vénasszonyok.
Móznak hívták a városkát, és már a középkor óta híres volt tolvajairól és repedt sarkú nőszemélyeiről. Az idevaló hamisjátékosok messzi országokba elkalandoztak a tudományukkal;34 olyan keskeny, finom kezük volt, hogy az öreg és tapasztalt kapitányok a kezükről felismerték a móziakat.
Az itten született lányok pedig nagy veszedelmet jelentettek a férfiaknak. Táncolni és énekelni tudtak már gyermekségükben, a szívük ellenben oly hideg volt, mint a hat hónapig tartó tél. A dobocskák és csengőcskék az idevaló nők kezében hova küldik szolgálni gyenge látással, mint a göröngyök a boszorkányok éjjelén.
- Egy est L.
- Szent Ferencről – Szent Kereszt ferences templom
A cipősarkak hova küldik szolgálni gyenge látással nők lábán sikoltani tudtak, mint a szűz leányok. A szoknyák pergő fodrozataiban kígyók nyüzsögtek, amely kígyók észrevétlenül fojtják meg a férfiakat. Mindent elfelejtető mámort loptak a pohárba, amelyet kezükkel megérintettek, versben beszélt az a virág, amelyet keblükre tűztek.
A fülük mellett fodorított haj úgy csilingelt, mint a lélekharang, amelynek hangjára a haldoklónak legszebb napjai és évei szoktak eszükbe jutni.
Ha titkosan nőtt hajukból egy göndör szálat alvó férfi homlokára tettek, az felébredt, megszerelmesedve, megkönnyebbedve, múltat és jelent elfeledve. Ha az idevaló férfiakat valahol, valamerre cserbenhagyta szerencséjük, és utolsó napjaikat a lelkiatya keserves, keserű szavai mellett töltötték a siralomházban, útra kelt az anya vagy testvér vagy szerető, hogy bűbájos hajából megajándékozza a halálraítéltet, mire annak fájdalma nyomban csillapodott.
Ennek a városnak a temetőárkában feküdt tehát az ifjúkori szent, akihez a rossz-szemű mindig a legnagyobb bizalommal fordult. A rossz-szemű a nappalt a postaállomáson töltötte, ahol a legtarkább gyülekezet várta a postaszán indulását. Innen mentek el a móziak a világ négy tája felé, hogy kipróbálják szerencséjüket. Felöltözködtek spanyol hidalgónak és brazíliai ültetvényesnek, leborotválták a szakállukat és bajuszukat, amerikai útlevelet tettek a zsebükbe. Itt illegették magukat a Párizsba induló grófnék, hercegnék és táncosnék, itt nézegette kis tükrében sűrű szemöldökét az énekesnő, aki a látásélesség teszt az orosz Operában könnyekre fakasztja hallgatóit, karcsú lábszárain lengett a balerina, aki a baden-badeni nyári színházban fog fellépni.
Itt minden nemzet nyelvén beszéltek, minden ország pénzét ismerték, minden adresszt tudtak Európában, ahol már a régi móziak is barátságos otthont és pártfogást leltek.
Az itthon maradók egyszerű, mindennapi öltözetükben kísérték az elutazókat a postaállomásra. A férfiakon hosszú kaftánok libegtek, arcukat komor szakállak környékezték, szemüknek vad tekintete volt, és zsebre dugott kezük mindig ökölbe volt szorítva.
A nők tarka kendőikbe35 úgy beburkolóztak, hogy csak az orruk és sötét szemük látszott. Nem irigyelték azokat, akik innen messzire elmennek, hanem ennek a fajnak mindent feláldozó szerelmével és szeretetével vették körül atyafiaikat.
Ők tudták előre, hogy nem csalatkoznak a lombos hajzatú ifjúban, aki hegedűművészként vonul végig Európa minden városán, nem felejti el őket a táncosnő, ha lábai elé öreg királyok és gazdag bankárok borulnak. És a hidalgó, ha majd a párizsi börzén szerencsésen megjárta a gazdagodás útját, palotáját nem zárja be a segélyre szorult atyafiak elől.
Az aggastyánok reszketve mormogtak áldásokat, amelyeket csak ilyen alkalmakkor szokás elmondani, az öregasszonyok szégyenkezve húzódtak a sarokba, mintha bocsánatot kérnének, hogy ide bátorkodtak. Hova küldik szolgálni gyenge látással leányok oly merev, szinte bűvölő tekintettel néztek útra induló vőlegényükre, hogy e pillantást a földkerekség túlsó felén sem lehet elfelejteni.
A postaház környékén egy magános leánnyal ismerkedett meg a rossz-szemű. Egyedül állott a ilyen tompa látás, mint az akácfa a havas országúton. A férfiak oly sötéten mentek el mellette, hosszú kabátjaikban, mint a varjak.
Elfordították a fejüket, mintha már a megvetésüket mutatva is megtisztelnék a leányt. Az asszonyok, különösen az öregebbek, avas fogaik mellől a földre köptek, amint a leány mellett elhaladtak. Egy kaftános, Ábrahám-szakállas férfi, aki hivatalos komolysággal közelgett a város felől, fekete körmű, nagy tenyerével kétszer arcul ütötte a leányt.
A leány szótlanul elindult a postaállomásról a város felé. Ebben a városban csak azért voltak boltok, hogy legyen mit zárva tartani: a zöldre kopott vasállókon gyermekfej nagyságú lakatok lógtak, mintha ezekbe a boltokba, raktárokba volna felhalmozva mindaz a kincs, amelyet a móziak a középkor óta a világ minden tájékain jogos vagy jogtalan úton birtokukba vettek. Bizonyára itt vannak azok a selymek, bársonyok, ékszerek, fegyverek, gyémántok, amelyekben a középkori Lengyelország pompázott, amelyeket manapság csupán festményekről ismerünk.
Ezek a sötét boltok, amelyek pinceablakaikkal keresztül-kasul húzódnak a házak alatt, mint a vakondok folyosói a föld alatt, ezek őrzik furfangos závárzataik alatt mindazt a gazdagságot, amelyet Lengyelföldön évszázadokon át elpazaroltak.
Ezeknek a boltoknak a gazdái azok az öreg kereskedők,36 akik meghalnak, hova küldik szolgálni gyenge látással nem kereskedhetnek. Mindig újabb és újabb vállalatba fognak, bármilyen módon megszaporodtak az évek vállaik felett. Ki tudná, hol járnak most messzi a világban, batyuval vállukon, gyalogszerrel vagy rossz szekéren vagy alig észrevehetően sikló expresszvonaton, miután boltjaikat itt bezárták? A házak sötétek, avasok, zártak, mintha örökké attól tartanának, hogy ellenség rohanja hova küldik szolgálni gyenge látással a várost.
Az ablakokból nem hajlik ki egyetlen fej sem, a kíváncsi nők bizonyosan a házak hátulsó szobáiba vannak zárva, míg a férfiak gondolkozva, találgatva róják a szobát.
Máshol igen tágas, leszögezett ládákkal teli udvarokat látni, amelyeknek kapui oly tárva-nyitva vannak, mintha estére a karaván megérkezését várná, amely itt tölti az éjszakát. A szűk, mocskos sikátorok csodálatosan szennyes vizekkel vannak teli, amelyeket a földkerekség legpiszkosabb szolgálói öntenek ki. A zsindelyfedelek oly mélyen ereszkednek alá, mint a kalapot húzzák szemükre azok, akik nem akarnak ismerkedni.
Ám a piacon, amelyre a varjak szállnak a tornyokra, minden sarkon embercsoport vitatkozik, hadonász oly hévvel, mintha aznap üzent volna hadat a király. A kávéházak, kocsmák ugyancsak ily felizgult emberekkel vannak telve, akik évek óta magyaráznak itt egymásnak valamit, és egymást meggyőzni nem tudják. Ravasz tekintetű, kopott koldusok oldalognak ott, ahol legsűrűbb a tömeg, és hosszú pipaszáraik megől tolakodva figyelmeztetik az embereket, hogy ők is a világon vannak, és élni akarnak.
Mit adnak el itt? Hova küldik szolgálni gyenge látással vesznek itt? Mindenki izgatott, mintha élete legnagyobb vásárán volna. A piac túlsó oldalán, a franciás külsejű cukrászdában kövér, tollas kalapú asszonyságok oly bőségesen dugják vastag ajkaik közé a süteményeket, mintha létük egyetlen célja volna, hogy minél kövérebbek legyenek.
A leány lehajtott fejjel surrant keresztül a piacon, csak egypár züllött koldus vette észre, aki, mintha valami vallási szertartást végezne, átkozódva utána köpött. A leány ügyet sem vetett támadóira, egy igen piszkos folyócskán emelt sötét hídra ért amelynek tetőzetét valószínűleg még Kázmér király dárdásai lyukasztották áta külvárosnak irányította lépteit. Itt aztán teljes volt a zűrzavar az utcák és házak között.
Sikátorok nyíltak, amelyekről tán senki sem tudta, hová vezetnek.
A COVID vírus terjedésének lassítása érdekében tanúsított példaértékű magatartásukat ismételten köszönöm. Azonban a megbetegedések száma nő Magyarországon, ezért nagyon fontos, hogy a jövőben is fokozottan betartsuk a szabályokat. A társas, csoportos érintkezéseket kerüljük, tartsuk a 1, méteres távolságot egymástól! A 65 év feletti korosztály a kereskedelmi egységekben, gyógyszertárban továbbra is csak óráig tartózkodjon!
Düledező, félig romba dőlt házak állták el hirtelen az utcát. Az alacsony tetők úgy összevissza voltak gabalyodva, mint zajláskor a jégtáblák a híd lábánál. Fekete kályhacsövek nyúltak37 ki, és bűzös füstöt eregettek a járókelők orra alá, mintha azokat a rongyokat égetnék, amely rongyokban negyven évig a pusztában vándoroltak az idevalósiak. Szárítókötélen kisgyermek és öregasszony tarka ingei csepegtették levüket az utca közepén.
Gazdátlan kutyák szagolták a csizmákat. A kitört ablakok mögül örökös civakodás hangzott.
Történt ugyanis, hogy az Andris, Májki, Klárika, a Ditke, Gizus és Teri olyan pengén összedolgoztak az első héten, hogy a franciaborítékba már be se fért a zseton. Most Jocó már nem kétmillás kerettel nézi a használtautón a bömösöket, hanem konkrétan szalonokba mászkál és mindenhol alkudni próbál és azt kamuzza, hogy bezzeg két megyével arrébb ennyiért beleteszik az ülésfűtést, meg ajándék téligumiszettet adnak.
Sebekkel borított arcú emberek vigyorogtak a házak küszöbén. Egy félig megkopasztott kakas rikácsolva menekült lógós mellű gazdasszonya elől. Hagymaillat szállongott, és döglött macska hevert egy esőcsatornában.
Olyan rongyos emberek álldogáltak az utcasarkokon, egymást tubákkal kínálgatva, hogy a talpatlan lábbeli alatt mind az öt ujjuk nyomot hagyott a nedves kövezeten. A boltcégérek olyan praktikusan voltak a falba alkalmazva, hogy a járókelő okvetlen észrevette őket, miután beverte az orrát. Nagy szakállú emberek lógatták magukat a szemetes udvarok közepén, akik hegedülés mellett szomorú dalokat énekeltek. Valószínűleg voltak az énekesek között olyan kimustrált lovagok, akik más városokban, más ruhákban, szebb időket éltek.
Itt mindig kergettek valakit, mint az eszeveszettek. Egy legényféle elkezdett futni, a többi ácsorgó élt az alkalommal, és nyomban utánavetette magát, amíg eltűnt az egész csoportozat a sűrűsödő hópelyhekben.
Sohasem lehetett megtudni, hogy utolérték-e egymást a futamodók. Mely utca sarkán álltak meg, hogy egymás szemébe kacagjanak? A lutrisbolt táblája körül éppen annyian ácsorogtak, mint a kis tüze mellett szétterpeszkedő almáskofa körül. Gyermekek bámultak ki a rossz ablakokon, és azok voltak a szebbek, akiket a láz gyötört.
Felnőtt tartalom!
A hova küldik szolgálni gyenge látással mindenféle állati nyelven beszélgettek egymás között. Legsikerültebben a béka brekegését utánozták. A leány oly méltóságteljesen ment a veszekedők, verekedők, duhajkodók, fetrengők között, mintha nem is látná őket. A rossz-szemű kolostori nevelése folytán a mártírnőkre gondolt, akiket valahol,38 valamiért elégettek — akik hasonló méltósággal lépkednek fel a pogányok máglyáira —, de egyiknek se jutott eszébe a neve.
A leánynak még csak hosszú bársonyköntösét sem érinthették meg azok a kaftánosok, akik az utcasarkokon egymás szakállát tépték oly lármával, mintha a lelki üdvösségüket kérnék számon; kikerülte a hova küldik szolgálni gyenge látással, akik a sárban, hóban fetrengtek; kitért azoknak a kis bolond öregembereknek, akik minden faluban és városban láthatók lődörögve, magukban beszélgetve, örökös gúny tárgyául szolgálván a dologtalan suhancoknak.
Nem állt meg a színházaknál, amelyek többnyire nyitott helyiségben voltak — mert az ablakokat már régen benyomta az ingyenes publikum —, a pódiumon mindig egy fehér harisnyás, kaftános színész ágált, partnere vörösre festett arcú, kövér asszonyság volt, és a színdarabok a családi élet eseményeiből voltak merítve.
De a havas tájképes, piros ablakocskák előtt lejátszódó bábjátékoknak is nagy publikuma volt a vakmerő tekintetű nőkből, akik a jámbor mulatságnál úgy elandalodtak, hogy ismét ártatlan hajadonoknak hova küldik szolgálni hova küldik szolgálni gyenge látással látással magukat.
A szállongó hópelyhek körülvették a leány alakját, amint gyorsított lépésekkel ment el a vörös lámpások alatt, ahol valami mutatványt, szórakozást kínáltak a népnek. A rossz-szemű oly jól megnézett minden látnivalót, mintha csak érezte volna, hogy utoljára látja ez estén a körülötte lévő, kézzel megfogható világot. Majd vég nélküli kerítések következtek, mintha a fatelepek a világ végéig tartanának. Mikor a rossz-szemű visszanézett: már köd ereszkedett a külvárosra, amely ködből vérpirosán nézegettek ki a boltok szemei.
És a boltosok is bizonyosan ott hagyták a boltajtót, amelynek falához támaszkodva, naphosszat ellenséges szemmel méregették a jövő-menőket.
A leány egy düledező viskóba vezette a rossz-szeműt. Suttogó hangon szólott. Mit is keresnének itt, ahol az erszényüket, ruhájukat ellopják, aztán, ha panaszra mennek, bezárják őket. Honnan jöttél? Mit akarsz itt? A rossz-szemű lehajtott fejjel állott a szobának nevezett lyuk közepén.
A Butchart kert szépsége
Isten tudja, miféle ház volt ez azelőtt? Talán katonatanya, ahol az őrség meghúzódott a hóvihar elől? De lehetséges, hogy itt lakott39 a boszorkány. A téglák kivereslettek a falból, a kampósszegeken kötéldarabok maradtak, egy törpe kályha, mint valami gonosz kis szellem álldogált a sarokban, és hideget fújt. Erre a szomorú odúra sohasem gondolhatott másképpen senki, mint borzadállyal. A lámpa kormos volt, mintha szándékosan bekormozták hova küldik szolgálni gyenge látással, hogy minél hova küldik szolgálni gyenge látással világosságot terjesszen.
A törött tükörben a néző vízi hullát látott. Az asztal ragadt a szennytől, mintha az imént kutyát nyúztak volna meg rajta. Boldogok azok a férfiak, akik szerencsés viszonyaiknál fogva nem kénytelenek sohasem megfordulni ezekben a szörnyű szobákban, ahol a középkori zsoldosok csizmája sározta be először az ágyat, ahová a még véres kezű gyilkosok sietnek tettük elkövetése után, ahol rablók, útonállók hallgatják a pusztaság felett dúdoló szelet.
Boldogok azok a hímnemű halandók, akik szembeszállván vágyukkal, meg tudnak fordulni a küszöbön, amikor körülnéznek az odúban, ahol hova küldik szolgálni gyenge látással húzzák mindennap az érzelmet, amit szerelemnek szokás nevezni.
Akik borzadva menekülnek el a fekhelytől, amelyet annyiszor használtak itt a jövő-menők, mint a rablók a börtönök padjait. Akik nem ülnek le a székre, amely oly kopott, mint a hóhér zsámolya; akik megrettenve ismerik fel a sírgödör sötétségét az itt lappangó félhomályban; akik szinte megsiketülnek az itten kiejtett szavaktól… De nagyon kevés férfi mondhatja el magáról, hogy tudatlan ifjúságában, kalandos járáskelésében nem volt vendége a párnának, amelyet akasztott emberek haja zsírozott.
Nagyon kevés férfi üldögél szerte a világon, aki emlékezetében egyszer-másszor ki ne tárta volna remegő kezét a hova küldik szolgálni gyenge látással viharos éjszakán a boszorkány kályhája után.
És a tiszta nők, akik őszi kertekben merengve lengették hófehér lábukat, vagy magas zárdaablakok mögött, hervadó reménnyel várakoznak: sohasem tudhatják, hogy a lovag nem-e az ördög leányainál töltötte az előző éjszakát.
Sápadt orrod oly hajlékony, mint keleten a királynőké. A sűrű, puha, omló hajad megér egy országot. A leány leeresztette kormos, hosszú szemöldökét, és összekulcsolt kézzel hallgatta, amíg a rossz-szemű befejezi szavait. Az pedig folytatta. Ámde formáid mégis nemesek, amint ötezer esztendős családodban ilyen formája lehetett ősanyádnak is, aki gyöngéd lábaival annyi földet bejárt — amíg idáig jutott. Büszke testtartásod, fenséges fejed, régi, nagy királyok trónusai lépcsőjén tanultak magatartást.
Megérdemelnéd, hogy sötét hajadnak minden szálát megaranyozzák, elefántcsontszínű bőrödnek minden porcikáját illatos olajokkal hova küldik szolgálni gyenge látással. A kézujjadra azokat a gyűrűket kellene vonni, amelyeket az ókori királynők viseltek. A lábodnak a legpuhább szőnyegeken kellene járni. Párducszájadnak olvasztott aranyat kellene inni. Tünemény vagy, aki a női szépség legmagasabb kórusáról szállottál alá, hogy engem, szegény nincsembert felemeljél a földről.
Mondd, te széles csípőjű, izmos lábszárú Világ Anyja, miért kell néked a város végén meghúzódni, ahol a farkasok és veszett ebek csaholnak? Vendég vagyok itt. Csak akkor szabad idejönnöm, ha egy jószívű férfival találkozom a városban.
== DIA Könyv ==
Nos, próbáld meg, mondd el néhány szóval élettörténeted, majd meglátod, tudlak-e sajnálni. A leány zavarodottan körülnézett, mintha a hóhér bútoraitól kérne tanácsot, hogy teljesítse-e az idegen kérését. Frimet a nevem, aki előtt ki szoktak köpni az emberek.
Valami reccsent, roppant a szoba hátterében, mintha egy türelmetlen kísértet egyik lábáról a másikra nehezedne. Egy barna, sötét szekrény állott ott, amelyben tán a halottakat tartogatják, akik a házban váratlanul kiszenvedtek. A leány hevesen felelt: — Senki, esküszöm… De miért is faggatsz annyit?
