Hideg víz megöntése a látásra

Vasárnap van. December negyedike, az ik esztendőben. Ez a nap Borbára napja, s mivel kedves anyámat is Borbárának hívják, tiszta és áldott napnak kell tekintenem; s most már talán szerencsés napnak is, ha ugyan a bátorság, amit eme íráshoz gyűjtöttem, ismét meg nem fogyatkozik. Itt ülök hát az asztal mellett, egy remete-házacskában, mely rengeteg erdőben fekszik, Bordás mezején.

• A szerelem babonája Óh, mennyi felfedezésre váró titok van még a nap alatt!
• Ozsdolai népszokások | Orsolya Gyöngyössy - av-multitours.hu
• Человеческое существо, как и любой другой объект, определяется своей структурой - своим образом.
• Jókai Mór: Mire megvénülünk
• Cserkészek locsolkodtak Szepsiben | av-multitours.hu
• Érzékszervi rendszerek látása

Kezemben egy nagy fakó pennaszár, előttem papiros. Este van már. Mellettem, egy csipkézett réztartóban, viaszgyertya égdegél. A hideg víz megöntése a látásra másik kilenc társával együtt, kik még a ládában heverésznek, a Hideg víz megöntése a látásra sokadalomban vette kedves anyám, otthon Berecken.

A csipkés gyertyatartót a szerelmesem hozta, a zajzoni papi házból.

Cserkészek locsolkodtak Szepsiben

Ők ketten, mármint a gyertya és az ő réztartója, igen találnak együtt, csak éppen a maguk természete szerint szolgálnak, s nem mindig akarják a kívánságomat bétölteni. Ebben a percben sem, lám!

Szepsi városában már egyre inkább kihalófélben van az öntözködés hagyománya. A helyi, es számú Bercsényi Miklós Cserkészcsapat legényei néhány éve már szervezetten járnak locsolkodni, cserkészlányaik nehogy elhervadjanak.

Mert ugyanis, ha jobbra teszem a csipkés réztartót, akkor benne a gyertya fal felé hajlongva világít; ha pedig balra telepítem, akkor a fény pillangója által akar repülni a bal vállam fölött, mintha az ablak üvegét, talán mert oly hideg, nagyon utálná. De hát, ha már így van, nincsen másképpen.

Nem kívánhatom tőle, hogy írjon is helyettem. Legjobb lesz hát, ha duzzogás helyett inkább megdicsérem az okos gyertyát; s úgy gondolom, hogy ezt tiszta lélekkel tehetem is, mert könnyen meglehet, hogy nem egyéb miatt, hanem figyelmességből nyújtóztatja az ajtó felé a lángját.

Hazai Tükör

Így akarván bizonyosan homályban marasztani előttem az ablakot, hadd lássam ebben a téli pihegő fényben, hogy odakünn nagy pelyhekben szálldos a hó. Mi ketten, én s eme gyertya, együtt kezdettük a munkát ezen a nevezetes Borbára-napon. Ajh, mily sűrűn hull a hó!

S ahogy a libegő pelyhek elúsznak az ablak előtt, fel-felpillan a szemem, mert szeretne mindegyik pilinkének köszönni. Rebbenvén selymesen, bólintanak ők is nekem.

Azt gondolják talán, hogy egy szállingó pehely vagyok magam is? Nem volna csoda ebben a mai életben. Hiszen ezelőtt három esztendővel még ott időztem a magyar szabadság gomolygó egén. Aztán lehulltam a megdúlt, vérhelyes földre; s az ellenség örömmel hogyan kell edzeni a látás izmait nyilván, hogy no, most elolvadok!

Fő navigáció

S amidőn látta, hogy nem indulok mégsem olvadásnak, bár földre szálltam a szabadság ablaka előtt, hát akkor reám akart taposni. Csakhogy én a jövendő szellőnek a szárnyára ültem akkor, és libbenve iramlottam el az ellenség talpa alól. S most már tavaszig el sem olvadok. Lám, most is milyen nyugton ülök a tél megtartó ölén, ebben az erdei házacskában! A pártomon áll minden, ami itt van; véd engem, és őrködik fölöttem. Ott van balról a fal mellett a karos pad, melynek az egyik rekeszében a szükséges szerszámokat és az edényeket tartom; a másikban pedig rejtem az élelmet, amellyel szerelmes égi madaram táplál engem.

A pad fedeléből hiányzik ugyan egy darabocska, de nyilván csak azért teszi, hogy a zsarnok ellenséget, ha ide is eljönne, szembe nevesse. Jobbról, rettentő biztonságban, ott egy magas födeles láda vett magának állást, kegyesen megengedvén nekem, hogy benne tartsam az ágy fehérjét és a ruhaneműt. Deszkacsontjait tábori pokróc takarja, hideg víz megöntése a látásra a pokróc fölött óriási cserge uralkodik, melynek a színe örökös reménységben él.

A tapasztalatlan emberek azt gondolhatják, hogy a keményedés bármelyik technikával kezdődhet. Ez azonban nem így van.

Jól a hátam mögött egy vaskályha is duzzog-dorombol. Hajnalonként Erdőfülére emlékezik, ahol született; csendes estéken pedig hálásan néz a szemembe, hogy nem ágyút csináltak belőle, mert bizony akkor fázódhatnék mostan, valami úti árokban leginkább. Két kicsi zsámolyszék is van a kályha mellett; valamint az ajtó mögött két vizeskártya, nemkülönben egy jóféle és zöldre festett agyagkorsó, amelyből a forrás vizét iszom.

De van, szinte mindennap, élő virág is ebben a bujdosó házacskában; mert ugyanis szerelmes mátkámat, aki hozzám járogat, élő virágnak nevezem. Szegény fakó pennámra vár, hogy az ő története miképpen lengedezett az enyém fölött; s majd miképpen járta is azt által, oly hathatósan, mint az illat járja át a vándort, aki virágos bokor alatt alussza végig az éjszakát.

Tehát van itt minden. S itt vagyok magam. Hajam a vállamig ér; a bajuszom gyér, és szálai kétfelől lekonyulnak. Ujjas bundácskát hordok magamon, mely fekete bárány bőréből készült. Ha megyek s járok bárhol is, zajzoni inget viselek, s a fejemre széles karimájú kalapot teszek, ha nyár van. Télen azonban tornyos fekete süveget, mely bárány bőréből van úgyszintén. Nadrágnak a hosszú lábamra ha este csökken a látása posztóból ügyesen hideg víz megöntése a látásra harisnyát húzok, mely csizmába fut, minek rövid és hetyke a szára.

Ki lehet hát egy ilyen ember? Minden idegen azt hiszi, hogy zajzoni Rab István, a szárnyas ifjú költő, Zajzon faluból. Pedig nem igaz, mert egész valómban Madár Vince vagyok én, aki Berecken született, abban a háromszéki helységben, amely Kézdiszék jobb felső csücskében ül, a havasok alatt.

Őrvédő helység ez az én szülötte helyem, s az is volt mindig, amióta ott fekszik, ahol fekszik, vagyis az Ojtozi út mellett. Egyébiránt sem akármilyen emberi szállás ez, mert mindjárt az állapotán is össze lehet veszni. Ugyanis az ő állapotáról egyes okosok azt mondják, hogy város; s mások ellenkező módon falunak állítják. Ebben az ellenkezésben, ha nekem kéne igazságot tenni, senki sem vesztene.

Mert valóban úgy van, hogy ez a Bereck városnak falu, s megfordítva. De hát akármi, én ott születtem. Ezt nem is szégyellem megvallani, bár az efféle öszvér helység olyan, mint a szegény ember, aki urat akar játszani.

Mi ad nekünk hideg vízzel?

Ebből az is értetődik, hogy szülötte helyemre büszke sem vagyok; hadd maradjon az efféle magaviselet a látásromlás jellege ozsdolai emberekre, akik itt a szomszédban laknak, s az ilynemű büszkeséget cseresznyeérés idején igen gyakorolják.

Pedig ha természetemben hordanám, egy-két füstöt én is kivetett mellyel ereszthetnék, mert a közeli szabadságos harcokban is jól vitézkedtek a berecki emberek; nem is említve bővebben most Gábor Áront, akit ugyancsak itt ringattak a bölcsőben. Igaz, más nevezetes embert aztán nemigen tudok, hacsak föl nem említem a Kinizsi Pál esetét, illetőleg a mendemondát róla.

Ez pedig úgy van, hogy élt Berecken egy Kinizsi János hideg víz megöntése a látásra ember. Régecskén élt ugyan, mert még Zsigmond király idejében.