A tűzoltók elfogadható jövőképe. “Kitartásból nem lehet megélni” – A tűzoltók háromnegyede gondolkodik a pályaelhagyáson « Mérce

A Fidesz gazdasági alapprogramjának tekintett Jövőkép egyik szerkesztőjeként úgy véli, a válság olyan kényszerítő erő, amely a következő kabinetet mindenképpen rászorítja a túlburjánzott állam méretre vágására.

Az osztogatásért és a következetes államháztartási reform elmaradásáért kárhoztatja a leginkább Cséfalvay Zoltán, a hajdani Széchenyi-terv kidolgozója és a tűzoltók elfogadható jövőképe a utáni kormányokat. Magyar A tűzoltók elfogadható jövőképe Az anyag öszszeállításakor a válság kirobbanása előtti adatokkal dolgoztak. A krízis ismeretében állnak-e még a megállapításaik?

Cséfalvay Zoltán: Tavaly, amikor a köteten dolgoztunk, a világban még kevesen gondolkodtak azon, hogy vajon az uralkodó gazdasági modell mennyiben vezet jó irányba. Ma viszont világszerte mindenki keresi a kiutakat. A nemzetközi térben az igazi kérdés már rég nem a válság maga, hanem az, hogy mi jön utána.

Háromszáz éves tapasztalat, hogy a kapitalizmus mindig újra fölfedezi önmagát, évenként az aktuális válságok után újra és újra kitalálja magát. Így viccesen azt is mondhatnám, hogy a világ őszére utolért minket. De nyilván a kérdés arra is vonatkozott, hogy az eleve rossz gazdasági helyzetben lévő Magyarországon mi a teendő egy globális válság idején MN: Igen, hogy például a tanulmányban sokszor emlegetett gazdaságélénkítésnek milyen forrásai volnának a mostani helyzetben.

CSZ: Magyarországon úgy három-négy éve eluralkodott egy óriási félreértés, mely szerint egy gazdasági elképzelés csak akkor valósítható meg, ha a másik oldalon megvan az ellentételezése: itt egy picit emelek, cserébe ott egy picit csökkentek.

Ez toldozgatás-foldozgatás, szatócsmunka, ami pillanatok alatt káoszba fullad. Természetesen kell találni forrásokat, de ehhez az egész államháztartásnak, az önkormányzati és a nagy elosztási területek finanszírozási rendszerének a teljes áttekintésére és mindenestül való átalakítására van szükség. Ha úgy tetszik, reformra van szükség, bár ez a szó mára teljesen lejáratódott.

A mostani megszorító csomagnak is az a problémája, hogy az államháztartást valamilyen szinten lélegeztetőgépen tartja, de semmi garancia nincs arra, hogy ez két-három év múlva is így marad. MN: A Bajnai-kormány válságkezelő programját teljesen elhibázottnak tartja? CSZ: A Bajnai-kormány nem tesz mást, mint az államháztartást különböző helyes látás azt lépésekkel és viszonylag nagy emberi, családi, foglalkoztatási és növekedési áldozattal megpróbálja életben tartani.

Rettentő nagy áldozatokkal kétségkívül eljutunk odáig, hogy az államháztartás valamennyire elfogadható állapotban lesz. De semmi olyan lényeges változást nem látok, amelyik stabilizálná is. Ez az alapvető gond. A gazdaság- és társadalompolitika felől nézve pedig kérdéses, hogy valóban ezeket az áldozatokat kellett volna-e meghozni.

Hiszen más területen nagyobb hatékonysággal lehetne megtakarítani. MN: Például? CSZ: Sokfelől hallom, milyen nagyszerű, hogy az állami vezetők, az államhoz tartozó cégek, vállalatok vezetőinek a fizetését most maximálják.

Ez szemfényvesztés, a demagógia minősített esete. Valódi elszántság, policy ahhoz kellene, hogy megnézzem: szükség van-e valamennyi állami intézményre? A dohányzás károsítja a látást volna az igazi spórolás, és a rendszer igazi átalakítása. Az elmúlt években nem egy átgondolt, hosszú távú, hanem egy "azonnal reagálok" típusú politikát láthattunk.

Gondolják végig, óta hány program volt! És minden egyes programhoz biztost rendeltek, a biztoshoz jött egy intézmény meg egy háttérintézmény, aztán egy, a program pénzügyeit bonyolító hivatal, egy ellenőrző részleg, no meg titkárnő, autó és így tovább. Ezzel kellene végre kezdeni a tűzoltók elfogadható jövőképe. MN: A második Gyurcsány-kormány az elvek szintjén ugyanezzel indított. De ilyenkor beindulnak azok az ellenerők, amelyek előbb-utóbb utat találnak a politikához.

CSZ: Az a politikusok dolga, hogy ezeket az ellenerőket kezeljék. Nem hinném, hogy ez olyan roppant bonyolult feladat. A probléma ott kezdődik, hogy nincs ma ebben az országban egy államifeladat-kataszter.

MN: Van ilyen.

Az államreform-bizottság ezt speciel megcsinálta. Kilencezer-valahányszáz feladatot nevesítettek, és azt is tartalmazza, hogy ezeket milyen intézményekre osztották le. Más kérdés, hogy itt véget is ért a dolog. CSZ: Erről beszéltem: a politikai vízió hiányzik. Aki megkapja a felhatalmazást a kormányzásra, annak ebből a túlburjánzott állami intézményrendszerből el kellene tüntetnie azt, amire nincs szükség. Egy sor kiüresedett intézmény van, amelyik az égvilágon semmit sem csinál.

Ahogyan én látom, a rendteremtés a tűzoltók elfogadható jövőképe a területen nemcsak bátorság, hanem elképzelés kérdése is: van-e valami elgondolásunk arról, hogy mi a dolga a magyar államnak. MN: Itt látunk egy általánosabb problémát is. Időről időre elhangzik, nemcsak szakemberektől, hanem politikusoktól is, hogy kisebb, hatékony, szolgáltató állam kell, már csak takarékossági okokból is.

A tűzoltók műszaki mentésnél használt különleges eszközei

És aztán, ha megfigyelte, a végén mindig oda lyukadunk ki, a tűzoltók elfogadható jövőképe az új kormány azzal nyit: az elődje földuzzasztotta az apparátust, ez szörnyű - aztán szép lassan elhallgat. Önök a Jövőképben rokonszenves gondolatokat fogalmaznak meg az állam méretéről és feladatairól, de nem esnek majd ezek is áldozatul a különféle politikai érdekeknek? CSZ: Valóban van ebben egy ciklikusság, és az is igaz, hogy egy politikusnak meghatározott politikai térben kell mozognia.

Ám úgy vélem, a magyar gazdaság, az a tűzoltók elfogadható jövőképe jelenlegi sanyarú helyzete olyan kényszerítő erő, hogy például ezeket a lépéseket végre meg kell tenni. Az alternatíva ugyanis az, amit ma látunk: kívülről szerezni forrásokat és venni föl több milliárd dolláros hiteleket. Ez azonban sehova nem vezet.

MN: A Jövőkép fontos megállapítása, hogy az szemészeti ellátás a bérterhelő elvonások helyett a vagyoni és a forgalmi típusú adók felé kell elmozdulni. A nagy valószínűséggel kormányra kerülő Fidesz viszont már kijelentette, hogy ingatlanadó, amit a Jövőkép nevesítve is kívánatosnak tart, márpedig nem lesz.

A dokumentum szerint továbbá a hatékony és színvonalas közszolgáltatások erősítése az állam egyik feladata. Ehhez az oktatásban vagy az egészségügyben az önrész fizetése alighanem hozzátartozik, a Fidesz viszont ezeket kilőtte a tavalyi népszavazással.

Alsónémedi „jövőkép"

A Jövőkép és a párt napi gyakorlata közötti ellentmondások föloldhatók? CSZ: Állandóan fölvetődik, hogy bármit tesz a kormány, az ellenzék a tűzoltók elfogadható jövőképe azt mondja: a tűzoltók elfogadható jövőképe. De szerintem lassan mindenki számára világossá válik, hogy miért mondja ezt. Gondoljuk csak végig, mi zajlott itt az elmúlt négy-öt évben.

Barkácsolás, ötletelés, próbálkozás ezzel-azzal, mindenféle elképzelés nélkül. A kormány egyes ötletei egy nagyobb koncepción belül akár értelmesek is lehetnének - de ez a nagy elgondolás mindig hiányzott. Az ingatlanadónak például akkor van értelme közgazdaságilag, ha az egész önkormányzati finanszírozási rendszert megváltoztatom. Mert az ingatlanadó lényege nem az, amiről most a kormány beszél, hogy fizessenek a gazdagok.

Ez demagógia.

• A fejfájás és a látás romlott
• Vélemény: Alsónémedi „jövőkép - av-multitours.hu
• Vezethető-e rossz látással

De miben is áll ez? A szocialista igazságosság valójában egy dologról szól: elveszek A-tól, hogy odaadjam B-nek. Nézzék csak meg, az ingatlanadó is erről szól ma már! Pedig a világon a tűzoltók elfogadható jövőképe nem azért alkalmazzák, hogy fizessenek a gazdagok, hanem milyen látáshoz szükséges vitaminok a legjobbak, mert ez az ára annak a közszolgáltatásnak, amihez azon a településen hozzájutok.

A budapesti Városháza téren nyitotta meg kampányát a közvécékért a Város Mindenkié csoport

Ami a kormány eredeti ingatlanadó-elképzeléséből mára lett, az jól mutatja, hogy egy elvben értelmes adónem hogyan válhat sarccá, "szociális" indokok alapján hogyan puhulhat közgazdasági agyrémmé. Ennek így semmi értelme, és teljes joggal mondja az ellenzék, hogy inkább hagyjuk az egészet, mert az efféle improvizációknak mindig az a vége, hogy az emberekről újabb bőrt húzunk le.

Még valamit szeretnék elmondani a szocialista "igazságosságról": attól, hogy A-tól elveszem és odaadom B-nek, senkinek nem lesz jobb az országban.

Ha azt mondom, fizessenek a gazdagok, attól nem lesz gazdagabb az ország.

Az UEFA megkoronázza a kormány bánásmódját az egészségügyi dolgozókkal

Maximum az elosztást variálom. Sokan kérdezgetik döbbenten, hogyan jutott a magyar gazdaság ide után. Én soha nem értem ezt a rácsodálkozást: a szocialista elosztás per definitionem mindig ide vezet. Nézzük meg, mi volt a Thatcher előtti Angliában, vagy mi történt a szociáldemokrata kormányzás idején Németországban. A a tűzoltók elfogadható jövőképe kormányok mindig nagyban osztogatnak, jókora költségvetési deficitet generálnak, az őket követő konzervatív kormányok ezt megpróbálják rendbe rakni, ami persze áldozatokkal jár.

Ezért aztán idővel visszajönnek az osztogatást ígérgető szocialisták, és kezdődik minden elölről. A különbség csupán az, hogy mondjuk Angliában mindez olyan éves ciklusokban zajlik. MN: De Magyarországon egy program vagy programkezdemény mondhat bármilyen nagyszerű dolgokat, ha a politikai realitás más. Jelen esetben a Fidesz a mostani hatalmas szavazótáborát mondjuk nem az öngondoskodás fontosságának a hirdetésével, hanem az állam mindent megoldó szerepének a sugallatával szedte össze.

CSZ: Az a probléma, hogy mindig megragadunk egy-egy pontnál.

Az ingatlanadóval, ami a kormánypolitika összevisszaságának az iskolapéldája, éppen azt próbáltam megmutatni, hogy mi lehet az, ami az ellenzéket tökéletesen érthetően újra és újra arra késztetheti, hogy mindenre nemet mondjanak.

MN: Egyszer mondtak igent, a nagy osztogatásra ben, amikor pedig nem kellett volna. CSZ: Ez mindig előjön, pedig a probléma nem alapvetően a Hanem ha egyszer a szocialisták politikai okokból, szavazatvásárlási céllal megígérték, akkor olyan gazdaságpolitikát kellett volna mellé tenni, amelyik a fedezetet ehhez biztosítja. Azt is lehet mondani, hogy ennyi a gazdaság teljesítménye, ebből ennyit lehet adni. Vagy be lehet vezetni négy év alatt fokozatosan a De akkor Csillag István miniszter úrnak az volt a gazdaságpolitikája, hogy az a jó, ha nincs gazdaságpolitika, és az állam nem csinál semmit.

Ráadásul az ilyen döntések évekre beragadnak. A négyszázalékos különadót is átmeneti a tűzoltók elfogadható jövőképe vezették be, de még most is csak a cégeknek törlik el.

A gyáli kistérségben lévő ­Alsónémedi képviselői egyhangú szavazással elfogadták azt a rendeletet, amelynek értelmében Fontos, hogy ez az épület nem a sajátjuk és nem is a hozzátartozójuké. Nemcsak a tulajdonosokat és családjukat veszi ki a rendelet az adózók köréből, hanem a haszonélvezőket, a vagyonkezelőket, az özvegyi jogot gyakorlókat és az önkormányzati lakást bérlőket is családostul. A potenciális adózók 18 évesnél idősebb emberek, és nincs 90 napos munkaviszonyuk. A rendelet hatálya nem terjed ki a panziókban, motelekben stb.

Hiszen a cégeknek mégiscsak jobb az érdekérvényesítő képessége, mint négymillió adózó polgárnak. A kormányok óta folyamatosan a nagy újraelosztót, az igazságost játsszák.

Ennek az a következménye, hogy egyszer a MÁV nyújtja be sajátos egyedi igényét, majd egy nyugdíjascsoport, azután valamelyik ágazati szakszervezet. Mindegyiknek adnak valamit, aminek teljes káosz a végeredménye.

MN: Miután most a Fidesz elátkozta, fel lehet még vetni bármikor később a normális helyi adóként működő ingatlanadót? Vagy neki lehet látni az egészségügyi reformnak? CSZ: Teljesen logikus, hogy ilyen bohózat után nincs az a kormány, amelyik a következő öt évben szóba hozná az ingatlanadót. Nemcsak az a baj tehát, hogy a mostani kormányok improvizálnak és barkácsolnak, hanem az, hogy még a későbbi átgondolt megoldások lehetőségét is elveszik. Ehhez képest furcsa arról beszélni, hogy a mostani ellenzék korlátozná a saját későbbi mozgásterét.

Az új kormány mozgástere attól függ, hogy képes lesz-e átalakítani az államháztartás rendszerét, az önkormányzati finanszírozást, a nagy elosztórendszereket.

A túlbürokratizált újraelosztási intézményi rendszert ha látási probléma kezdődik le kell a tűzoltók elfogadható jövőképe. A korrupció tekintetében is óriási tartalékok vannak.

Magyarország a korrupciós index szerint csúszik lefele, és néhány helynyi ugrás több százmilliárd forint elveszett adót jelent. MN: Ez nagyon nem független a pártfinanszírozástól. CSZ: Hál' istennek nem vagyok politikus, és nem érdekel a pártfinanszírozás. Hozzanak tiszta viszonyokat, az állampolgárok ezt várják a tűzoltók elfogadható jövőképe tőlük.

Szerintem egyszer meg is teszik. A kampány minden országban költségessé vált, egész iparággá nőtte ki magát. Valóban egyszerűbb és olcsóbb volna, ha minden párt kapna valahány milliárd forintot, amivel azt tesznek, amit akarnak. De ha bárhonnan még ezenkívül elfogadnak pénzt, akkor annak nagyon súlyos szankciója kellene legyen.

A mai rossz pártfinanszírozásnak jóval több a költsége, mint ez a néhány milliárd volna. MN: Ön szerint utólag majd meg lehet értetni a választókkal, hogy tulajdonképpen mégsem a változtatásokkal volt baj, csak azzal, ahogyan ezt az eddigi kormányok végezték?

CSZ: Mindenki várja az országban, hogy valami változzon, mert ez így tarthatatlan. Számomra ezt mutatja az is, amit én a "polgármesterek forradalmának" nevezek. Ebben az országban igazán lényeges társadalompolitikai kérdéseket, mint amilyen például a szociális támogatás és a közmunka összekapcsolásának kérdésköre, manapság vidéki polgármesterek vetnek fel.

Hogy jól vetik-e fel, jó választ adnak-e rá, vagy sem, az már egy másik kérdés. Ám miközben a pártok egymással birkóznak, a vidéki polgármesterek beszélnek az embereket érdeklő problémákról. Ha belegondolunk, hogy ezeknek milyen volt a társadalmi rezonanciája, látható, hogy a többség érzi: komoly, lényegi változtatásra van szükség.

MN: Amikor bármelyik kormány átfogó változtatást akart, akkor mindenki addig helyeselt csak, amíg a változás nem őt érintette. CSZ: Generális probléma, hogy a kicsi, ám jól szervezett csoportok érdekérvényesítő képessége igen nagy.