Pettyes látomás. A virágok hatalma

Meggyötört, szomorú, fehér rom-arcodat, ha nézem, még visszafáj az én nagy omlásom-büszkeségem, fölszikrázik a kín, robbannak, gyúlnak galaktikák, szívemből pernyét hord pettyes látomás szél, homlokom fehéren izzik át.

• Az egyik szem elvesztette a látásélességét
• Látás számítógépes torna vitaminok
• Az egyik szem gyenge látása
• Gyenge látással a vasúton
• Hogyan lehet tesztelni a tengerimalac látását
• Sós György: Pettyes kalandjai (Zrínyi Katonai Kiadó, ) - av-multitours.hu
• Pöttyös, bíbor, látási, háttér, ibolya, illúzió, látomás, 3.
• Görög fiú volt.

Mi volt? Vizsgálom meggyötört, szomorú arcomat és tudva tudom, mi nem hittünk hiába, nem győzött rajtunk a megadás gyávasága.

Biográfia: ban érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban.

Faggatom, akár az orvos kése boncasztalon a hullát, hogy felelni nyíljon bőr-alatti része, a viaszos, hideg-lucskos, fekete-erű volt-állapotot, amit hitünk pettyes látomás belőle meghagyott. A szenvedés pengéje kibont újra új részleteket, vizsgál vegetatív-magányt, vegetáció-jéghegyeket, s már csak a késnek fáj a metszés, nem az anyagnak, a holtak könnye ritka, azok magukból mindent odaadnak.

Azért kellett, hogy ki-nem-mondhatóan megalázzalak, mert szerettelek? Hogy könnyeid fosztogatóimtól megváltsanak? Hogy egy percre semmivé porladjon jövőm tebenned-bizakodása, mint szitakötő lehullt, csillámos, száraz hártyaszárnya ujjam alatt, mert romlott volt minden sejtje régen büszke-nyomoromnak és elárúltatott az én emberségem?

Hisz szerettelek én akkor is, magamnál dacosabban. Az volt a bűn, hogy fölépülni a te véreddel akartam. Magamat ütöttem, s te sikoltoztál, én nem kiabáltam, téged gyötörtelek, s én verdestem holtra-váltan, mint fűben halacska, fuldokló tátogással, kopoltyú-nyiladozással.

Aláztalak, s te elfogadtad méregtelen, szerelmes-megadással, mégis a te kezed pettyes látomás éltető, kristályos vizembe vissza, a győzedelmes te voltál, a megújító, a tiszta. Mert tövis-fát öleltél te bennem, sok rücskös medúza-kacsot, s megváltó-ajkad csókomban harapott savanyú szivacsot.

Ó, én nyomorúságom! Szörny-szülött szárnyaid nyikorogva lehulltak, a karmosak, bordásak, hártya-legyezősek a porba!

1. Ondine vagyok, esőcseppekkel zörgök be holdfényes ablakodon; de lám, csillogó ruhájában a kastély úrnője jelenik meg, erkélyéről figyelve a csillagos éjszakát és az alvó tavat.
2. Seamus Heaney: A sár-látomás - LELKIGYAKORLATOK
3. Kívül mosoly, belül fájdalom.
4. Ahogy a látás mínusz 4-el látja
5. Szemészeti coloboma
6. Látomás :: minnablogja
7. A terület múltja, helyzete Nagy Jenő mellett sokakra kell még emlékeznünk, kiknek a város erdeje tanulóiskolája volt és ismertté tették azt mindenki előtt.

Szabad vagyok! Leoldották Erzsike tündér-ujjai, nem kell már szőrös, rút terhüket vinnyogva-nyögve hordani.

S magamat boldognak nevezném, ha nem gonosznak, hisz magamat megtalálni, utamat te mutattad és tudom, hogy virágba borítja majd a koponyámat a szerelmed Erzsike és ez a mohó század. A kor mart énbelém is fehéren, hogy hizlalódjon egy újabb páros-szenvedésen?

Pöttyös, bíbor, látási, háttér, ibolya, illúzió, látomás, 3

Hisz úgy roncsolódik szét a legtöbb emberi kapcsolat, mint a derűs szerv, amit vernek rádióaktív-sugarak, úgy mállik szét a szerelem, mint a molyrágta rongydarab, s falják föl egymást, mint nászban pettyes látomás bogarak, s sorsuktól-egybekötött pettyes látomás, osztódó magányok. Epésedik a csók, az ölelés lanyhán szétszívárog.

A kitárt szívű szobrok szögesdrót koronával Még mindig a fülkékben álltak, vadnyulak Ugráltak a repülők alvó hasa alatt, Étlap-íróink és graffitis punkjaink keményen Tartották magukat. Műholdas sugárzásokon Áramlott felettünk a pápák áldása, a heliportokon Varázs-kör várta turnéjukon a sztárokat pettyes látomás hordágyukon A sebesülteket. Alvajáróként egyensúlyoztunk Pánik és szabály között, kipróbáltuk, tévén milyenek Első hazai modelleink és az utolsó mímusok, Magunkat távolról figyelve, a magasban és Könnyedén, mint az ember az ugródeszkán, Aki csak rugózik, mert leugrani nem tud az ember. Aztán a ködös dombok közt megjelent Sár-látomásunk, mintha iszapból egy rózsa-ablak Rajzolódott volna ki a csillogó párában: Egy fátyolkerék, középpontjában foszló Piszokból kerékagy, bár mocsok, de fényes. Hallottunk már mozdulatlan vagy színétváltó Napról, de mi az ősanyagból kaptunk, Már átlényegülve pörgött előttünk.

Akármi volt is, én most már megértem, ha belém villám csapott, te szenesedtél fele-részben és nem az a táj, amelynek fája fém, sója dér és só a virága, s mint húsevő-virág csal, s méreg-gőzű zöld égitest-villogása. S ha elfeledem is, megérzem egy pillanatnyi-részben, hogy él a holt-fájdalom a már rothadó gőgös-önhittségben, mint a hulla-szívből pettyes látomás kis szövetdarab él, mint szemet vetni a látás javítására, fal, szuszog, mint bálna fúj a mikroszkóp alatt.

Mi tudjuk: az ember dolga kiteljesűlni a tisztaságban és kegyetlennek lenni a fölmagasztalásban.

Nem sírva ökrendezni dögig-zabáltan, s életért könyörögni a bomlásban, ön-árulásban. Az ember dolga: hogy embernek lenni érdem, hogy végső-bátor legyen ez elrendeltetésben, az elhullásban és a fölemelkedésben és nem hihetünk másban, csak e küldetésben.

Releváns jogdíjmentes képek

Meggyötört, szomorú, fehér rom-arcod újra megépűl, halántékod lüktető fecske-lábacskája majd kiszépűl, leszárad sárgán az idő omladékain, az évek repedésein kiütközött szomorú-ernyős gond, növényt-utánzó kín. Buzgó, meleg halmok, virágzó völgyek, lágy érverések hirdetik majd a te áldottságod, a te dicsőséged.

S ha egyszer majd ifjú-korunkra merengve visszanézünk, mint a hold, szeliden ragyogja be kertjeinket volt-szenvedésünk.