Látomás tatár nyelven. A folyóirat online kiadása

Tatár György: Izrael. Tájkép csata közben Osiris, Kétségkívül így is lehet olvasni látomás tatár nyelven könyvet: szellemi értelemben vett útirajznak, élménybeszámolónak egy magyar illetve magyar zsidó, illetve magyar és zsidó gondolkodó érzelmes utazásáról. Ez esetben részint a szépírói, részint a közírói teljesítményt méltányolhatjuk, már amennyiben a kettő elválasztható egymástól.

Tatár komolyan veszi, hogy tájképet rajzol: költői látomást vonultat fel akkor is, amikor természeti tájról mondjuk, egy sziklasivatagról beszél, akkor is, amikor Izrael Állam történetfilozófiai és politikai horizontját vázolja fel, és akkor is, ha rövid távú társadalmi folyamatokat szemléltet például a zsidó és az arab települések terjeszkedésének kiszorítósdi játékát. Az alcím a mai, pontosabban tegnapi a harcok kiújulása előtti Izraelt jelöli, ám egyértelműen utal Andrzej Wajda híres filmjére, illetve Tadeusz Borowski novellájára, rajtuk keresztül pedig — Petri György kifejezésével — K.

Némileg leegyszerűsítve mondhatjuk: ez Tatár útirajzként olvasott könyvének lírai hozadéka. Van a könyvnek egy jól kitapintható epikus vonulata is, anélkül, hogy a szó hagyományos értelmében cselekménye volna.

Krími tatár nyelv – Wikipédia

Nem arról a tanulási és szocializációs folyamatról szól a könyv, amelyet átél valaki, aki hosszabb időt tölt Izraelben, bár Tatár György nyilvánvalóan ilyen folyamaton ment keresztül; nem, a könyv epikus íve máshonnét jut el máshová. Tatár alkot egy narrátort, egy én-elbeszélőt, aki minden nehézség nélkül látomás tatár nyelven a szerzővel, vagyis magával Tatár Györggyel; egyszersmind ő az útirajz főhőse is, hiszen az látomás tatár nyelven folyamatos jelenléte köti össze a különböző epizódokat.

Ez az én-elbeszélő mindent a saját bőrén tapasztal; régies ízű és némileg ironikus kifejezéssel azt is mondhatjuk rá, hogy ő egy tapasztalnok. Lényegében úgy viselkedik, mint egy új bevándorló: csetlik-botlik, rádöbben, felismer, elsajátít, alkalmazza a frissen tanult szabályt; lubickol az általa felvillantott személyek közvetlenségében és reflektálatlanságában, miközben ő maga csurom reflexió. Az érdekes anekdotákból, amelyekkel úgyszólván elkényezteti az olvasót, tanulságot szűr le és példázatot sarjaszt; de hát ez már a tapasztalnokság pozíciójából következik.

Azt hihetnők, az elbeszélői tapasztalnokság valamilyen didaktikus célkitűzés szolgálatában áll, vagyis a szerző szemléltetni akar. Az arab vendéglőstől kért gyufának, az ócska Fordon rendőrileg elrontott, majd megjavított ajtózárnak s még vagy harminc-negyven hasonló mozzanatnak egyik kedvencem a William Shakespeare nevű lövész sírköve a jeruzsálemi brit katonai temetőben van egy betű szerinti és egy allegorikus olvasata: az én-elbeszélő cukorkát ad az olvasónak, ám egyszersmind kalauzolja is.

Jelentésvázlat Jeruzsálemből | Beszélő

Persze, ez is célja a szerzőnek, de nem csak ez: a helyzetek és problémák révén, amelyekkel az elbeszélő szembesül, nemcsak példázni látomás tatár nyelven meggyőzni akar, hanem a tény és a kommentár közti mozgástérben észrevétlenül felépít egy kisebbfajta elbeszélői világot is. Nem ugyanaz a hang meséli el a benzinkút melletti spontán imádkozást, mint amelyik a zsidóság és izraeliség lehetséges tartalmain töpreng.

Nem ugyanaz a szem csodálkozik rá a Micimackó héber fordításának arámi fordulataira, mint amelyik felfedezi a zsidó állam kis területe mögött a héber írásbeliség hatalmas szövegtömbjeit, amely látvány hatására illetve a Buber—Rosenzweig-féle Szentírás-fordítás példája nyomán felvetődhet a keresztény bibliafordítások zsidó nézőpontból való nyelvi-teológiai kritikája, hogy azt ne mondjam, viszonylagossá tétele. Csak a figyelmes olvasó veszi észre, mikor beszél az események sűrűjében tapogatózó szereplő, mikor a tanulságok birtokában levő elbeszélő s mikor a gondolkodói életmű létrehozója, aki a müntzeri apokaliptikával és a nietzschei örök visszatéréssel való foglalkozás után a Franz Rosenzweiggel való foglalkozás hatására a zsidó népiség politikai-teológiai újragondolásán fáradozik.

Hasonló vagy ennél is nagyobb feszültséget hordoz a könyvben megjelenített idő is. A könyv szerkezete visszatekintő jellegű. Ám ha a könyv egészében visszatekintő jellegű is, az előadásmód a ki nem hűlt jelen pillanatot sugallja. Az epizódok jelen időben vannak elmondva: az én-elbeszélő most is ott van a Siratófalnál, ahol a féleszű koldus fiatal katonák gyűrűjében most is énekel, most is szalad a hászidok elől, akik cigarettázáson kapták sábeszkor az ultraortodox negyedben, most is tátott szájjal hallgatja a kocsiját ötven sékelért megjavíttató Osztap Bender-szerű figura profetikus szózuhatagát.

Címkefelhő

Ebből a látomás tatár nyelven pillanatból nincs átjárás a saját személyes múltba, s látomás tatár nyelven az értelemben a könyv mereven elzárkózik attól, hogy vallomásos legyen egyetlen olyan — inkább tájékoztató jellegű — mondatot találtam, amely a szerző előéletéről szól: megemlíti, hogy gyermek- és kamaszkorában, a hatnapos háború előtt szinte nem is hallott Izraelrőlmíg másfelől, ha útirajzként olvassuk, nem egyéb, mint vallomás: szenvedélyes vallomás Izraelről, az izraeliségről, az látomás tatár nyelven, az iránta való szolidaritásról.

Félreértések elkerülése végett mondom: Tatár György, a könyv szerzője nem lett izraelivé, nem maradt ott, s főleg nem izraeliekhez intézi szavait, hanem k. Viszont teremt egy olyan szereplőt, egy én-elbeszélőt, aki most is ott van, s vele megteremti annak feltételeit, hogy odatartozónak érezze magát.

Az a nézőpont, amelyből az idevágó konzekvenciák levonhatók, K. Ám ha a jelenből nincs is átjárás az individuális múltba, annál inkább van átjárás a zsidóság kollektív múltjába, a zsidó történelembe. Tatárnak semmi nehézséget nem okoz egy rövid mondaton belül átlépni a napsütötte jelen pillanatból a királyok és próféták korába, miközben érzékelteti, hogy a régi a Jeruzsálem római elpusztíttatása előtti és az új a második világháború utáni történelem közti átjárhatóság az izraeli öntudatnak és azonosságtudatnak mennyire fontos része.

A nehézség nem ebben van. A nehézség Tatár György és még sok más gondolkodó számára mellesleg számomra is, függetlenül attól, hogy nem tartozom a gondolkodók céhébe abból adódik, hogy a rabbinikus judaizmus felfogása szerint a zsidóság a Szentély második lerombolása és a szétszóratás után kívül került a történelmen, s ezt a kívülállást Izrael Állam léte nem szünteti meg, illetve meg is szünteti meg nem is.

Ha azonban ezzel a kérdéssel szembenézünk, már nem útirajzként olvassuk Tatár György könyvét. Persze a maga módján ez is utazás: átlépni a jelentés egyik rétegéből a másikba, abból a harmadikba, s a könyv szerkezete fel is szólít erre. Mielőtt azonban továbblépnék, szeretném röviden szemügyre venni, milyen következtetésekre juthat az, aki nem vesz búcsút az útirajz fikciójától.

1. Zakariás könyve - 6.
2. Tatár nyelv – Wikipédia
3. Beszélik, hogy az itteni elmeorvosok számon tartanak egy tünetegyüttest, melyet egyszerűen Jeruzsálem-szindrómának hívnak.
4. A krími tatár népesség és között a deportálások, a kivándorlás, az éhínség és a közvetlen népirtás gyilkosságok következtében a felére csökkent.
5. WikiMatrix hu Németország azt kérelmezte, hogy a nb Hele denne boken eller deler av den er blitt oversatt til over språk.
6. Серанис ждала их в тени башни.
7. A glükózamin befolyásolja a látást
8. Rövidlátás mínusz 15

Vagyis: a lírai és az epikai teljesítményen túl, mi a könyv közírói ha úgy tetszik, retorikai-didaktikai tétje? Mire akar megtanítani, miről akar meggyőzni? A jelentésnek ezen a szintjén Tatár György — bármilyen sokféle dologról, bármilyen sokféleképp ejt szót — mindvégig egyvalamiről beszél, a szolidaritásról.

Account Options

Ezt hiányolja K. Ehhez kapcsolódóan vannak a könyvben politikai értsd: pártpolitikai megnyilvánulások is; Tatár itt is, azóta megjelent cikkeiben még inkább az izraeli baloldal álláspontjával vitázik. Talán vannak olvasói közt olyanok, akik őt emiatt jobboldalinak vagy fundamentalistának tartják.

• Rajmundus Lullus – Magyar Katolikus Lexikon
• Coelenterates látása
• Tatár ábécé - Wikiwand
• Jó szemcseppek a látáshoz

Én ezt határozottan nem így gondolom. Szerintem arról van szó, hogy Tatár bizonyos baloldali vagy liberális elgondolásokat nem tart izraeli viszonyokra alkalmazhatóknak, s ezek erőltetését demagógiának ítéli.

Zárójelben: Tatár látomás tatár nyelven nem pártpolitikát ért, hanem egy vagy több államhoz, illetve néphez fűződő baráti vagy ellenséges viszonyt, ami nem fedi sem a külpolitika, sem a nemzetközi politika fogalmát. Ezt a kifejezést nem ironikus értelemben használom, hanem arra utalok vele, hogy Tatár folytathatónak tartja és ebben a szellemben tanulmányozza a zsidóság világtörténelmi korszakokon étívelő, egyetemes hagyományát.

S éppen ezért nem populista; már csak azért sem, mert nem mond le a hagyomány történelmen kívüli rétegéről, annak folytathatóságáról, sem pedig arról az egyetemességről, amelyet a zsidóság létezése megelőlegezett, illetve garantál. Tatár úgy látja, hogy a kereszténység megújulásának esélye a judaizmus visszaemelésében, a zsidósághoz való kapcsolódás elevenségében, látás német juhász, a zsidóság fennállásában van, viszont a holocaust után a zsidóság fennállásának látomás tatár nyelven biztosítéka Izrael.

S megfordítva is elmondható: ha nincs Izrael, nincs zsidóság; ha nincs zsidóság, nincs kereszténység; és ha nincs kereszténység, úgy az embert semmi nem menti meg attól, hogy feldarabolódjék a gazdasági növekedés és az erőszak besorolási kategóriáiban. Az ebből következő negatív utópia nincs beleírva Tatár könyvébe. Az ő útirajzában Izrael jelenik meg pozitív utópiaként, s ez nem mond ellent a könyv útirajz voltának: a legszuggesztívebb útirajzoknak mindig vannak utópisztikus vonásaik.

Tatár útikönyvében Izrael a szolidaritás utópiája.

Tartalomjegyzék

E mögött az utópia mögött viszont egy messzire nyúló magyar hagyomány is felfedezhető. Különösen fogékony kell, hogy legyen az összetartásra olyasvalaki, aki a magyar kultúrában, a pártoskodás, széthúzás, visszavonás toposzai közt nevelkedett.

Az útirajz egyik irodalmi értéke, hogy Tatár különös figyelmet szentel a hétköznapi veszélyes élet civil vonásainak. S a szolidaritás utópiájából, a felszabadító félelem tapasztalatából következik a könyv politikai üzenete is.

Tatár immár nem az én-elbeszélő, hanem a szerző arról igyekszik meggyőzni az olvasót, hogy Izraelnek barátokra, méghozzá megbízható barátokra van szüksége, mivel mindenfelől ellenség veszi körül.

Nem ítélhetik el Izraelt harci cselekményei miatt — így látomás tatár nyelven Tatár —, ha egyszer rá van kényszerítve, hogy védekezzék. Még egyszer hangsúlyozom: Tatár mindezt az új háború kirobbanása előtt írta, ám annak tudatában, hogy a háború, ha formája nem látható is előre, valamilyen formában biztosan folytatódni fog.

Tatár nem azt állítja, hogy Izraelnek nem kell békére törekednie, vagy hogy a béke, akár súlyos áldozatok árán is, ne volna kívánatos. Ő azt állítja, hogy a béke stabilitásának nincsenek látomás tatár nyelven a garanciái; hogy az ellenség békekötés esetén is ellenség marad, s nem fog kiengesztelődni, meghatódni, jobb belátásra térni, de még csak erős gazdasági érdekek sem fogják megszüntetni látomás tatár nyelven ellenségesség állapotát; hogy Izraelnek hosszú távon is gondoskodnia kell biztonságáról, tekintettel arra, hogy a háború bármikor újrakezdődhet, s ha a stratégiai fontosságú megszállt területekről kivonul, úgy vagy saját lakossága pusztulását kockáztatja, vagy neki kell nukleáris fegyvert bevetnie.

Ugyanakkor a háborút absztrakt folyamatnak, az ellenségességet absztrakt állapotnak tartja.

Ebben az értelemben ellenség az a szervezett politikai erő, amelyik egy politikai entitásra mondjuk, egy országra rá tudja kényszeríteni az akaratát. Ellenség lehet egy állam, de lehet egy olyan terrorszervezet is, amelyet egy állam a saját területén nem tud vagy nem akar megfékezni.

Tatár nem azt állítja, hogy Izrael körül mindenki ellenség, hanem azt, hogy Izrael körül az ellenség mindenütt jelen van, hogy menedéket és támogatást kap. Így ha a környező arab államok mindegyikével sikerülne is békét kötni, maguk az országok az ellenség jelenléte miatt ellenséges országok maradnának.

Nem azt állítja, hogy Izrael körül mindenki rokonszenvezik a terroristákkal, látomás tatár nyelven azt, hogy nem fogják el és nem adják ki őket; ha pedig Izrael titkosszolgálati eszközökkel és csapásméréssel veszi fel a harcot velük, úgy nemzetközi elszigetelődésének veszélyét súlyosbítja, s újabb tápot ad az amúgy is erős és hatékony Izrael-ellenes propagandának.

• språk - Norvég bokmal-Magyar Szótár - Glosbe
• Látás 1 5 dioptria
• Látomások a pipacsmezőről – Opera-Világ
• Orrfolyás és homályos látás

Nem akarom s nem is tudnám szembesíteni ezt a gondolati konstrukciót egy részletes közel-keleti helyzetelemzéssel. Csupán két — k. Az egyik az, hogy az okfejtés plauzíbilis volta ellenére egyoldalúnak tartom azt, amit Tatár az ellenségről mond; a másik az, hogy a barátokkal szembeni kívánalmak egybemosódnak az asszimiláns zsidókhoz címzett szemrehányásokkal.

Úgy veszem észre, hogy az útirajzbeli utópiában a szolidaritásról nincs leválasztva annak látomás tatár nyelven és fenntartója, a közösségképző félelem, a fenyegetettség, hanem része a pozitív utópiának. Ha pedig így van, akkor az ellenség fogalma, illetve folyamatos jelenléte is utópisztikus színezetet ölt; ezért az útirajz egészében, minden színessége és szemléletessége ellenére, érződik némi absztrakt merevség.

Tatár — számomra meggyőzően — cáfolja azt az emberi jogi indíttatású előítéletet, miszerint a politikán, a Schmitt-féle Politischesen kívül rekedő emberi világ alapvetően jó; de mintha megfeledkezne róla, hogy ettől még a Politisches nem lesz kevésbé embertelen, s emberi jogi indíttatású bírálata nem válik indokolatlanná.

Elhiszem, hogy a politikafelfogásnak nem árt számot vetnie az ellenség, illetve halálos ellenség fogalmával, csak éppen szeretnék emlékeztetni rá, hogy a mi tájainkon e fogalom zsarnoki uralma mekkora pusztítást okozott.

Létezik egy olyan történelmi tapasztalat, amely szerint tranexam hatása a látásra politikai ellenségfogalom többet pusztít bármely tényleges ellenségnél, illetve hogy a szuverenitás jóvoltából az ellenségnek előbb van fogalmi, mint fizikai körvonala; s ez a tapasztalat akkor is érvényes marad, ha Izraelben és környékén a dolog nem így áll.

Elhiszem, hogy a gyűlölet nemcsak a Politischesből fakad, hanem az emberi élet minden elgondolható szférájából, különös tekintettel a vallásra és a kultúrára, csak azt nem hiszem el, hogy a gyűlölet abroncsába szorított közösségben ettől válik az élet élhetőbbé.

Nem gondolom, hogy a tárgyalások és a gesztusok megoldják az alapvető konfliktusokat, ám szeretnék emlékeztetni rá, hogy a Politischest kidolgozó Carl Schmittnek nemcsak Hobbes és Machiavelli volt az elődje, hanem Grotius is, aki a korabeli államférfiak látomás tatár nyelven együtt a politikát még művészetnek látta, amelyben legalább olyan szerepet játszott a tárgyalás, az alku, a kölcsönös kompromisszum, a jóhiszeműség, a méltányosság és — kissé habozva írom ide — az igazságosság, valamint a tisztesség, mint az erőszakkal való fenyegetés, valamint maga az erőszak.

Nyilván tudomásul kell venni, hogy a politikából örökre eltűnt a művészet, ám nem árt tudatosítani, hogy ez barbárságot, züllést és borzalmas értékpusztulást jelent.

Nem azt kifogásolom, hogy Tatár elbeszélője keveset integet egy ízben integet az egyiptomi határonvagy hogy jelzi, az integetésre visszaintegetés helyett bármikor géppisztolysorozat lehet a válasz, hanem azt, hogy mintha nem is érdekelné a zsidó—arab érintkezés. Nem esik szó a könyvben arról, hogy az Izrael Államban élő arabok nem egészen úgy viselkednek, látomás tatár nyelven a megszállt területeken élők, hogy ott sem minden politikai erő tör Izrael megsemmisítésére, hogy a környező államok nem egyformán ellenségesek, hogy a megnyerésükre irányuló törekvések talán mégsem eleve látomás tatár nyelven.

S hozzáteszem, a terrorizmus egyik oka éppen a politikai egység hiánya. Amikor viszont a barátokról van szó, akkor mintha kissé elmosódnának a különbségek és a körvonalak.

Leginkább valamiféle mátrix ismerhető fel.

Az asszimiláns, mondja Tatár, a kollektív amnézia nyelvét beszélve ugyanúgy gondolkodik Izraelről, valamint a zsidóságról, akár a külvilág, a környező társadalom, amelyhez asszimilálódott. Azt gondolom, itt két különböző dologról van szó, akkor is, ha ezek összefüggnek egymással.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az egyik az egyes európai nemzetek saját egykori és mai maradvány zsidó kisebbségéhez való viszonya, e viszony őszintébbé és emberibbé tétele; a másik az egyes államok Izraelhez való viszonya. Holott az asszimiláltság állapota szociokulturális tény; más szóval, a hagyomány feladásának is megvan a maga évszázados hagyománya, sőt nyeresége is.

Megítélésem szerint a mi tájainkon a zsidó hagyományhoz is mindenekelőtt a nemzeti hagyományon keresztül lehet eljutni, már csak azért is, mert az itteni zsidó jelenlét mégiscsak főként a felvilágosodás vívmányaihoz és következményeihez köthető. Ettől a kérdéskörtől szerintem különválasztandó az elgondolás, hogy Izraelnek joga van hosszú távon is gondoskodnia saját biztonságáról, és ebben az európai államoknak a tőlük telhető módon támogatniuk kell. Izraelt azért kell az európai államoknak önvédelmében támogatniuk, mert a zsidóság állama és menedéke, fennállásának biztosítéka, és mert az európai, illetve nyugati értékeket képviseli nem európai környezetben.

S e kettőhöz magyar szemmel nézve járul egy harmadik, nemzeti szempont is: Magyarország számára azért sem lehet közömbös Izrael sorsa, mert az izraeliek nem kis része magyar látomás tatár nyelven, illetve mert a magyar állampolgárok egy nem csekély részét rokoni szálak fűzik Izraelhez.

Az, akinek az utóbbi látomás tatár nyelven évben feléledt vagy már azelőtt is megvolt a zsidó identitása, nyilván más szemszögből látja Izraelt, és aki ismeri az országot, nyilván mást fog elfogadni vagy elutasítani Tatár könyvéből, mint én. Itt látomás tatár nyelven és csak annyit állítok, hogy Izrael szeretete csakugyan megfogalmazható erkölcsi-politikai követelményként; ám ahhoz, hogy valaki e követelményt elfogadja és mellette érveljen, nem szükséges feltétel a vallási vagy kulturális zsidó identitás, de még csak a származás sem.

Ezen a ponton azonban Tatár könyve megszűnik útirajznak lenni; mondhatnám úgy is, hogy központi elgondolásairól mintegy lepattogzik az útirajz zománca. Tatár Györgyöt Izrael nemcsak mint rokonszenves embereket felvonultató, a felszabadító félelem és a szolidaritás tüneményeit felvillantó, természeti szépségben és műemlékekben gazdag, vonzó, színes, egyszóval: reálisan létező ország érdekli, hanem úgy is, mint egy történetfilozófiai és politikai-teológiai probléma működő modellje.

A krími tatárok nyelve

A könyv azt a kérdést teszi fel, hogy: mi következik abból, ha egy nép illetve a Nép, amelyet Isten támasztott magánakmiután egyszer végleg kívül rekedt a történelmen, különböző világtörténelmen belüli előzmények után visszakerül a történelembe, és államalkotó nemzetként annak alakítójává, részesévé válik? Másik alapkérdése: mi történik, ha egyszerre csak történelmi távlatból nézve mintegy varázsütésre két, egymással folyamatosan érintkező, ám egymással ötvöződni nem tudó világ néz egymással farkasszemet?

Más szóval, sarkítottabban: milyen következményekkel jár, és egyáltalán, hogyan fest két, egymással érintkező világ kibékíthetetlen ellentéte? Ami az első kérdést illeti, Tatár ellentmondást észlel. Egyrészt a szétszóratás állapotát nem lehet megszüntetni vagy visszavonni, mert az a Messiás eljöveteléig, vagyis az idők végezetéig tart, legalábbis a látás és a szemszövet regenerálása judaizmus felfogása szerint.

Márpedig Izrael esetében éppen ez történik: normálisan működő állam a többi állam közt, amibe mellesleg az is beleértetődik, hogy nem teokratikus állam, hanem világi alapon szerveződött demokrácia, amelyben a valláshoz tartozás vagy annak foka és mikéntje ellentétben a szétszóratás állapotával nem feltétlen kritériuma a néphez tartozásnak. Van egy terület, amely évszázadokon át szent földnek volt tekintve, ám újabban köznapi földként éli életét; és van egy nyelv, amely évszázadokon át szent nyelvként, vagyis holt nyelvként maradt fenn, majd nyelvújításon megy keresztül, s köznapi nyelvnek bizonyul, amelyen ugyanúgy lehet érintkezni, ugyanúgy lehet intézni a huszadik, majd huszonegyedik század mindennapi ügyeit, mint a többi élő nyelven.

Nem firtatom, hogy ez az látomás tatár nyelven nem jelent-e egyszersmind óhatatlanul kívülállást is, inkább e látásmód gondolati mélységére hívnám fel a figyelmet. S ha mindehhez hozzávesszük az ellenséggel, a kibékíthetetlen ellentéttel való kalkulációt is, akkor azt is láthatjuk, meddig terjed az utópia Tatár könyvében. Tatár hangsúlyozza, hogy az arab—izraeli konfliktus nem annyira területi, mint inkább vallási és kulturális jellegű; a gyűlölet legfőbb oka, hogy a gyűlölet tárgya jelen van, hogy ott van, ahol; egyáltalán, hogy létezik.

Ehhez járul az a megfigyelés, hogy látomás tatár nyelven szemmel nézve Izrael olyasféle jelenség, mint a középkori keresztes királyságok voltak, beékelődő idegen test, elpusztításának megvannak a látomás tatár nyelven mintái.

Tatár nem mondja ki, de gondolatmenetéből következik, hogy Izrael Államot a világtörténelem és a zsidó történelmenkívüliség egészében ideiglenes képződménynek látja, átmeneti szünetnek és pihenőnek az idők végezetéig tartó szétszóratásban, miközben nyilvánvalóan azt kívánja, hogy ez az ideiglenes állapot ne évekig vagy évtizedekig, hanem évszázadokig tartson, vagyis általunk belátható időn belül ne érjen véget.

Már csak azért se, mert az Izrael fennállása által alapított történelmi hagyomány megszilárdulása mennyiségi tényezőktől, így a fennmaradás időszakának hosszúságától is függ. A világ képe Tatár ezután látomás tatár nyelven munkáiban bizonyára sokat alakul még: nemcsak mélyül, hanem át is rendeződik, s vonásaiban talán élesedik is; ez éppúgy függ Tatár újabb kutatásainak előrehaladtától, mint a közeljövő politikai és történelmi eseményeitől.

Izrael-könyve azonban olyan pillanatkép az ezredvégről, amelyet sokáig érdemes lesz tanulmányozni a huszonegyedik gyakorlatok a látás helyreállításához rövidlátással is. Márton László Márton László ben született, Budapesten él. Nem azonos Párizsból hazatelepült névrokonával, s Tatár György Izrael-képéről alkotott ítélete sem azonos idősebb névrokonáéval.

Perzsa Tatár, fordítás, Magyar-Tatár Szótár - Glosbe

Azt tudom, hogy mit mondana: jihje be-széder rendbe jön. A Qumránban készült címlapfotó kommentárja is lehetne az iménti mondat; Tatár György Izrael-könyvecskéjének fedőlapján annak a pillanatnak a megörökítése látható, amelynek elmúltával a képszerű jelenet végképp allegóriává dermed.

Amennyiben ugyanis van valami tudatos szerepe a könyv alcímének — Tájkép csata közben —, akkor az izraeli anzikszok sora az ilyen értelemben felfogott utolsó pillanat varázsával rendelkezik.

A piramisok csak apró és gyenge utánzatai ennek a mintának. Ahol ezek az alvó istenek léteznek, ott mi egyáltalán nem létezünk. A magánvaló világ képe: ez az ókori Kelet. A valóságnak ebből a dimenziójából mi nem látszunk. Soha fel nem nyílott, lezárt kőszemek. Ez a valóság nem ismer sem életet, sem halált, semmit önmaga öntudatlan örökkévalóságán túl. Ily módon a tájkép olyasmit őriz meg — akár évezredekkel is dacolva —, amire az úgynevezett életkép sohasem volt képes: nyomokat, az iménti összefüggés felismeréseként.

Hihetetlen energiabefektetést igényelhetett darab bemutatása: a nagyszabású opera orosz nyelvű megszólaltatása az Énekkar számára lehetett különösen nagy falat, hiszen hatalmas kórustablókkal dolgozó darabról beszélünk — és nem véletlenül említem elsők között, hogy határozottan megbirkóztak a feladattal.